2014. Junius. 29.

Szöllősi Dávid

Halottak napja elé

Halottak napján, Mama, megyek hozzád, 
És sírni fogok megint, jól tudom, 
Ott állok majd a fejfád mögött szótlan, 
Hosszan mélázva nehéz sorsodon. 


Felcseperedtél, férjhez mentél, szültél, 
Egy életen át tetted, amit kell, 
A szereteted meghálálhatatlan, 
Nem pótolható többé semmivel. 


Oly tapintatos voltál, hinni vélem, 
Megkímélted a születésnapom, 
Egy nappal előbb köszöntél el végleg, 
Ma sem hiszem el, mert nem akarom. 

Előttem fénykép, ránctalan a bőröd, 
Rám nézel, hívsz, "egyetlen kisfiam", 
Majd nagyítód az újság fölé tartod, 
S műtött szemed a sorokon rohan. 


Lehunyt szemmel, már felkötözött állal, 
Tested a kedvenc ágyon nyugodott, 
Könnyem kicsordult, fel sem tudtam fogni, 
Csak csókoltam a kihűlt homlokod. 

Most ott pihensz, a néma temetőben, 
Neked dalol az angyalok kara, 
A képed nézem, s szemem már homályos, 
Nyugodj békében, drága jó Mama!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.